|

Millerrel és Vikidállal jön A nyomorultak

Budapest – Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója kedden jelentette be Budapesten a Dóm téren augusztusban a rendezésében látható világsikerű musical, A nyomorultak szereposztását. Jean Valjeant Miller Zoltán, a Püspököt Vikidál Gyula alakítja.

Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg Victor Hugo regénye nyomán írt világsikerű musicaljét, A nyomorultakat Szirtes Tamás rendezésében augusztus 14-én mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán a Madách Színház társulata. A teátrum direktora kedden Budapesten, a New York Kávéházban elmondta: castinggal választották ki azokat a színészeket, akik a musical főbb szerepeit az idei szegedi és a 2016 áprilisában induló budapesti előadás-sorozatban játsszák. Bemutatta a produkció kreatív teamjét: Kocsák Tibor zenei vezetőként, Tihanyai Ákos koreográfusként, Kentaur díszlettervezőként, Rományi Nóra jelmeztervezőként veszt részt az előadás létrehozásában. A musical magyarországi bemutatóját 1987-ben a Dóm téren tartották, 1999-ben a Madách is műsorra tűzte; az akkori nagy sikerű produkciókból is közreműködnek néhányan új szerepben a mostani rendezésben.

A Püspök szerepét Vikidál Gyula (Pesten Csengeri Attila is) alakítja. Jean Valjean „hallatlan nagyívű szerepét” a szegedi premieren Miller Zoltánra bízták, a Madáchban Tóth Attila és Zöld Csaba is énekli majd. Javert a szabadtérin Debreczeny Csaba, Pesten Feke Pál és Egyházi Géza, Fantine-t Vágó Bernadett, később Baranyai Annamária, Cosette-et Tóth Angelika, később Foki Veronika alakítja. A további szerepekben a Dóm téren Nagy Balázst (Enjolras), Solti Ádámot (Marius), Tóth Andreát (Eponine), Nagy Sándort (Thénardier) és Balogh Annát (Thénardierné) láthatja a közönség.

Kentaur musicalirodalom egyik legnehezebb, legszebb darabjának tartja A nyomorultakat, elmondta: flexibilis, a szereplőkkel együtt pulzáló díszletet igyekeznek létrehozni, amely mindkét játszóhely színpadára megfelel majd. Hatalmas LED-fal lesz az előadás háttere, ami különleges, új ízt ad a produkcióhoz.

Harangozó Gyula, a szabadtéri művészeti igazgatója arról beszélt: hosszú távú együttműködést terveztek a Madách Színházzal, ennek részeként jött létre tavaly hatalmas sikerrel a Mamma mia-produkció. Az idei jegy- és bérleteladások időarányosan a tavalyi rekordot is felülmúlják, egyértelműen A nyomorultak lesz az idei nyár slágerprodukciója.

Forrás:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/millerrel_es_vikidallal_jon_a_nyomorultak/2416258/

Similar Posts